1.helyezett: Arsenal FC
Bálint Balázs 2009.07.20. 09:04
VISSZAPILLANTÓ. Bajnok lett az Arsenal! Mindössze 6 vereséget szenvedett az angol gárda, és végül a 37.fordulóban biztosította be a győzelmet. Nem játszottak valami gólgazdag mérkőzéseket, de eredményesen futballoztak. a legjobb szériájuk 5 győzelemből állt, de több négyes szériát tudhatnak maguk mögött. Az ötödik fordulóban átvettéka vezetést, és nem is engedték ki a kezükből. Visszapillantó sorozatunk 20., egyben utolsó részében az Arsenallal foglalkozunk.
A szurkolók várták a szezont, hiszen mindig fogadkozott Arsené Wenger, hogy most nemcsak az angol riválisokat szeretné megelőzni, hanem a Milant, és a két spanyol óriást is,a Barcelonát és a Real Madridot is.
De rögtön az első körben vereséget szenvedtek,a lyon fricskázta meg őket, 1-0-al küldték őket haza, a gólt kim Kallström szerezte. Ezután jött az a bizonyos ötös széria, amit fentebbemlítettünk. Köztük a legnagyobb siker a Liverpool elleni 2-1-es győzelem. A szériát a Villarreal törte meg,amely gól a 6.percben esett, így lett 1-0 a végeredmény.
Egy négyes győzelmi széria közepette legyőzték a Chelsea-t, a Real Madridot, a Roma azonban ikszelt velük, 1-1 lett az eredmény. És akkor a 13.fordulóból a Milan elleni találkozótemlítsük meg bővebben. A forduló előt a Milan négy pontra volt lemaradva a listavezető Arsenal mögött, 28-24 volt a pontállás. Andrij Sevcsenko a 11.percben szerezte meg a vezetést a Milannak, de a 18.percben a közönség tomblása közepette Robin Van Persie egyenlített. ÍA 30.percben még hangosabb volt a közönség, hiszen a dán Nicklas Bendtner megszerezte a vezető gólt.
A 41.percben már 3-1 volt az eredmény, újra a dán volt eredmény,e zúttal szépségdíjas találattal, a kapufáról pattant be a labda. A hosszabítás második percében, de már a második félidőben szépített a Milan, Ronaldinho volt a gólszerző, de maradt a 3-2, így az Arsenal 5 ponttal vezetett ezután, mert a Milant hárman is beelőzték.Ezután magabiztosan 3-0-ra nyertek a Nou Campban,a Barcelona ellen, jó vol a hangulat az öltözőben.
A 16.fordulóban a másik milánói csapatot fogadva, Emmanuel Adebayor duplájával intézték el, az Internazionale is vereséggel távozott az Emirates-ből. Ekkor 10 pont volt a különbség köztük, és a második helyezett között....Viszont a Manchester United legyőzte őket 2-1-re.
A Standard Liége elleni győzelem után jött a Lyon elleni mérkőzés, amely finoman szólva sem volt leányálom az Arsenal részéről. Lőttek három gólt, de melett kaptak négyet, vagyis vereséget szenvedtek. Mondhatni,a Lyon volt idén a ,,ágyúsok" mumusa. A Juventus elleni iksz után hihettük, valami megtört a csapatnál, már csak négy ponttal vezettek, de ezt két győzelemmel feledtették.
Két siker után mindig valami közbejött, vagy egy döntetlen, vagy egy váratlan vereség. A 29.fordulóban az Ajaxot fogadták. Az első az utolsó - előtti helyezett ellen.A 7.percben Theo Walcott csinált bolondot a védőkből, és lőtt kapufás gólt, majd miután sokáig 1-0-ra vezetett az éllovas, jött Van Persie, és megduplázta az előnyt. Végül magabiztosan nyert az Arsenal.
A 31. é a 32.percben két nagy olasz csapatot vertek meg, előbb a Romát 1-0-ra, majd a rivális Milant 2-0-ra.A Valencia ellleni döntetlen után, ahol kétszer is vezettek,d e végül 2-2 lett, és erről csak David Villa, a spanyolok csatára tehet, aki minkészer egyenlített, 5 pont volt az előnyüka Barcelonával szemben. A 34.fordulóban éppen egymás ellen játszottak,d e gól nem születetta mérkőzésükön. A 35.fordulóban mindketten nyertek, az Arsenal például az Inter verte meg 1-0-ra.
De a 36.fordulóban botlott az Arsenal... Hazai pályán ráadásul,a roterdami Feyenoord, Jon-Dahl Tomasson és Bruins góljaival nyert 2-0-ra. A Barcelona eközben nyert, és már csak két pont volt a különbség a két gárda között. A Barcelona az utolsó előtt fordulóban kikapott, így az Arsenalnak nyernie kellett, bár a két mérkőzés egyszerre kezdődött. És az Arsenal egy laza 3-0-val el is intézte. A Manchester Unitedet!Így az ,,ágyúsok" hazamentek, és nagy bulit csapat az Emirates-ben.
Az utolsó fordulóban aztán hátrányból fordítva győztek a Standard Liége ellen, szépen búcsúztatva a szezont, és a szurkolókat.
82 ponttal zártak, hazai pályán 44 , idegenben 38 megszerzett ponttal.
Forduló |
Ellenfél |
Eredmény |
1. |
Lyon |
0-1 (i) |
2. |
Juventus |
1-0 (o) |
3. |
Bayern München |
1-0 (i) |
4. |
PSV |
3-0 (o) |
5. |
Liverpool |
2-1 (i) |
6. |
Anderlecht |
1-0 (o) |
7. |
Villarreal |
0-1 (i) |
8. |
Chelsea |
1-0 (o) |
9. |
Real Madrid |
1-0 (i) |
10. |
Ajax |
3-1 (i) |
11. |
VfB Stuttgart |
1-0 (o) |
12. |
AS Roma |
1-1 (i) |
13. |
AC Milan |
3-2 (o) |
14. |
Valencia |
1-0 (o) |
15. |
Barcelona |
3-0 (i) |
16. |
Internazionale |
2-0 (o) |
17. |
Feyenoord |
0-0 (i) |
18. |
Manchester United |
1-2 (o) |
19. |
Standard Liége |
2-0 (i) |
20. |
Lyon |
3-4 (o) |
21. |
Juventus |
1-1 (i) |
22. |
Bayern München |
3-0 (o) |
23. |
PSV |
1-0 (i) |
24. |
Liverpool |
2-2 (o) |
25. |
Anderlecht |
4-0 (i) |
26. |
Villarreal |
2-1 (o) |
27. |
Chelsea |
1-1 (i) |
28. |
Real Madrid |
2-1 (o) |
29. |
Ajax |
2-0 (o) |
30. |
VfB Stuttgart |
1-2 (i) |
31. |
AS Roma |
1-0 (o) |
32. |
AC Milan |
2-0 (i) |
33. |
Valencia |
2-2 (i) |
34. |
Barcelona |
0-0 (o) |
35. |
Internazionale |
1-0 (i) |
36. |
Feyenoord |
0-2 (o) |
37. |
Manchester United |
3-0 (i) |
38. |
Standard Liége |
2-1 (o) |
o=otthon, i=idegenben
|